Ismét nagyszabású rendezvény házigazdája volt Budapest. A XIII. Kerületi Hagyományőrző Tűzoltó és Sport Egyesület ebben az évben is megrendezte a Hagyományőrző Tűzoltó versenyét Angyalföldön.
IX. Nemzetközi és II. Kárpát Haza Hagyományőrző Tűzoltó versenyre idén külföldről 18 csapat érkezett (Szlovákiából, Csehországból, Horvátország, Lengyelországból, Erdélyből és Szerbiából) míg Magyarországból 14 csapat adta le nevezését.
A rendezvényünk fővédnökségét idén is elvállalta Dr. Bérczi László tűzoltó dandártábornok a BM OKF országos tűzoltósági felügyelője.
Díjátadón részt vett és díjat adott át Varga Ferenc tűzoltó dandártábornok a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság Igazgatója, dr. Farkasinszki Lóránt ezredes a Bács-kiskun megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Igazgatója, Szalai Miklós a Budapesti Tűzoltó Szövetség alelnöke, a XIII. Kerület Önkormányzatának részéről Holopné Schranek Kornélia alpolgármester asszony, Dr. Berki Imre tanácsos a Katasztrófavédelem Központi Múzeumának igazgatója, Szuper Levente a Vasas Sport Club részéről, illetve a házigazda Béres Ferenc a Magyar Tűzoltó Szövetség Hagyományőrző Bizottság elnöke és Béresné Papp Szilvia a XIII. Kerületi Hagyományőrző Tűzoltó és Sport Egyesület elnöke.
A versenyen 32 csapat indult 8 különböző csoportban így összesen 61 futamot láthatott a szépszámú közönség.
A kategóriában az első 3 helyezettet tárgyjutalomban részesítették, illetve 5 különdíj átadására is sor került.
A szervezők minden csapat részére emléklapot és ajándék csomagot biztosítottak.
A versenyzőknek a feladat sikeres végrehajtásához szögeket kellett beverni, állatot menteni a kéményből és egy labdát vízsugárral létrán feljuttatni. Az elején sokan hitetlenkedtek a labda tereléssel kapcsolatban. A bemutató szerelést a szervezők annak érdekében, hogy mindenki lássa gyakorlás nélkül is meg lehet feladatot oldani ott helyben kiválasztott három Magyarországi és egy-egy Szlovák, Horvát, Cseh és Erdélyi csapatvezetővel mutatták be.
Férfi kategória:
III. helyezett: Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság
II. helyezett: Havranek József Tűzvédelmi alapítvány, Székesfehérvár
I. helyezett: Szerencs
Díjat Varga Ferenc tűzoltó dandártábornok a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság Igazgatója adta át.
Ifjúsági kategória:
III. helyezettje: XIII. ÖTE Dobos C.
II. helyezettje: XIII. ÖTE Verebély
I. helyezettje: Pomáz
Díjat Dr. Berki Imre tanácsos ur a Katasztrófavédelem Központi Múzeumának igazgatója adta át.
Női kategória:
III. helyezettje: Kishegyes
II. helyezettje: Belje-brestovac
I. helyezett: Iszkaszentgyörgy
Díjakat Szalai Miklós a Budapesti Tűzoltó Szövetség elnöke adta át.
Senior kategória:
III. helyezett: XIII. ÖTE
III. helyezett: Székesfehérvár
II. helyezett: Mezőcsát
I. helyezett: Szerencs
A díjakat XIII. Kerületi Hagyományőrző Tűzoltó és Sport Egyesület elnöke Béresné Papp Szilvia adta át.
Nemzetközi kategória férfi:
III. Karancs csapata Horvátországból
II. Gunaras csapata Szerbiából
I. Bős-Somorja csapata Szlovákiából
A díjakat dr. Bérczi László tűzoltó dandártábornok a BM OKF országos tűzoltósági főfelügyelője adta át.
Kárpát Haza férfi kategória:
III. Bős csapata Szlovákia
II. Reste csapata Szlovákia
I. Kishegyes csapata Szerbia
Díjakat Béres Ferenc a Magyar Tűzoltó Szövetség Hagyományőrző Bizottság elnök adta át.
Kárpát Haza női kategória:
III. XIII. ÖTE csapata Magyarország
II. Karancs csapata Horvátország
I. Bielje Brestovac csapata Horvátországból
Díjakat Béres Ferenc a Magyar Tűzoltó Szövetség Hagyományőrző Bizottság elnök adta át.
Kárpát Haza senior kategória:
II. Somorja csapata Szlovákiából, az átlag életkor 61 év
I. Karancs csapata Horvátországból, az átlag életkor 57 év
Díjakat Béres Ferenc a Magyar Tűzoltó Szövetség Hagyományőrző Bizottság elnök adta át.
Összesített eredmény alapján, a verseny legjobbja a Szerencs csapata volt akik a XIII. kerületi Polgármesteri Hivatal különdíját kapta.
Legidősebb résztvevőnek járó díjat a Vasas Sport Club ajándékát Karancs csapatából ( Horvátország ) Bajic Anton kapta aki 75 éves volt.
A legmesszebbről érkezett csapat számára a XIII. ÖTE
OSP Biezyn csapata kapta 812 km távolságról érkeztek.
A legfiatalabb versenyzőnek járó különdíjat Szali Ábel ( Erdélyből )kapa, aki 7 évesen versenyzett.
A legidősebb csapatnak járó különdíjat Somorja csapata kapta, ahol az átlag életkor 61 év volt
A rendezvény zárásaként Dr. Bérczi László tűzoltó dandártábornok méltatta azokat a tűzoltókat kik szabadidejüket nem sajnálva a hagyományok ápolásával foglalkoznak és egyben megköszönte a szervezőknek a munkát amit a verseny sikeres lebonyolítása érdekében végeztek.