Rendezvény helyszíne: 6065 Lakitelek, Felsőalpár 3.
Rendezvény ideje: 2017.március.04. 09.00.
A hagyományok tisztelete, őrzése és ápolása nagyon fontos a jelen korban és a felnövekvő generációk életében is. A hagyományok ápolása sok értékes dologra - becsület, egymás iránti tisztelet, önzetlen segítség - tanítja meg az embert. Ezeknek az értékeknek a megőrzése nem csak egy szűk közösség összetartozását erősíti, nagyobb közösségeket is összekovácsol. Így van ez a tűzoltók életében is, hiszen a tűzoltóhagyományokat is nemzedékről nemzedékre viszik tovább, adják át egymásnak
A IV. Hagyományőrző Tűzoltó Konferenciának a Lakiteleki Népfőiskola adott otthont. A rendezvényen az országszerte hagyományőrzéssel foglalkozó hivatásos és önkéntes tűzoltóknak lehetőségük volt szakmai tanácskozásra, személyes kapcsolatok építésére, valamint a megyei értékek bemutatására, megismerésére. A résztvevőket Lezsák Sándor országgyűlési képviselő, az Országgyűlés alelnöke köszöntötte, majd megtartotta nyitóbeszédét, melyben szólt a fiatalok egészséges egyéni veszélytudat kialakításának fontosságáról, mely elősegítheti az önmagukról és másokról való gondoskodás képességét, a felelős gondolkodást. Dr. Farkasinszki Lóránt tű. ezredes, a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatósság igazgatója mérföldkőnek nevezte a konferenciát. Az ezredes kiemelte, hogy Bács-Kiskun megyében is számos régi, nagy hagyománnyal rendelkező tűzoltó egyesület létezik, akik az állampolgárok segítésén túl fontos közösségszervező, értékteremtő szerepet töltenek be. Fontos a hagyományok őrzése, hiszen ezáltal értékek és közösségek teremtődnek, melyben összetartás és erő rejlik. Dobson Tibor tű. dandártábornok, a Magyar Tűzoltószövetség elnöke beszédét egy rövid történelmi áttekintéssel kezdte, majd ismertette a megjelentekkel a szövetség felépítését, feladatait, céljait. Beszédében hangsúlyozta, hogy a tűzoltó egyesületek szervezése meghatározó, hiszen tűzvédelmi szerepük az adott településen nagy fontosságú és közösségi összetartó szerepük az országon belül és kívül egyaránt meghatározó. Ezt követően Madari Andor, a Lakiteleki Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnöke számolt be az egyesület munkájáról, majd pedig a Lakiteleki Önkéntes Tűzoltó Egyesület Tűzoltózenekarának karnagya, Szőke Ferenc mutatta be a társulat öt éves - felfelé ívelő - pályafutását. A konferencia programját színesítette a tűzoltózenekar házi koncertje. A zenei élményt Sindrity Józsefnek, a Bajmoki Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnökének előadása követte, majd Dr. Berki Imre, a Katasztrófavédelem Központi Múzeum igazgatója tartott előadást, valamint Borsos Mihály, a Tűzoltó szerkocsik Magyarországon című kiadványról beszélt. A rendezvényt Béres Ferenc, a Magyar Tűzoltószövetség Hagyományőrző Bizottság vezetőjének beszámolója zárta.